tábor vezetők:

Voltak sűrű pillanatok, a gyerekek sokszor felpörgették magukat a rosszalkodással, de ezzel együtt nagyon gyakran emlékeztettek egykori önmagamra. Annak idején nekünk is voltak csínyeink, nem is akármilyenek, amiket Balival, a legjobb barátommal és az akkori bandánkkal eszeltünk ki.

Könnyen megtaláltad a kölykökkel a hangot? Korban Te voltál a legfiatalabb a felügyelők között.

Meglepett az, hogy milyen gyorsan a bizalmukba fogadtak, nagyon jól esett és megtisztelőnek éreztem a dolgot. Ettől meg egy csomó mástól is nagyon tanulságos volt nekem az egész táborozás - mindent összevetve remekül éreztem magam.

Készültél valahogyan erre a néhány napra?

Nem, ez egyébként sem jellemző rám, most is a sorsra bíztam magam és a váratlan ötletekre. Bejött…

Úgy érzem az én tolerancia szintem nagyon magas, de még velem is előfordult, hogy a két hét alatt néhányszor elfogyott a türelmem.

Megbánta, hogy belevágott a kalandba?

Egyáltalán nem bántam meg, mert tulajdonképpen szép emlékeket őrzök az együtt töltött napokról. A gyerekek szerethetőek voltak, még ha borsot is törtek az orrunk alá… Nem lehet rájuk haragudni, hiszen gyerekek, ráadásul az eltelt idő is sok mindent megszépít.

Mi volt az, amivel leginkább meg hökkentették a kölykök?

Nagy meglepetés volt számomra, hogy mennyire foglalkoztatja őket az erotika, a testiség. Számtalanszor előhozakodtak ezzel a témával és olyan tájékozottságról tettek tanúbizonyságot, hogy sokszor mi felnőttek, csak hüledeztünk.

Ön nem ilyen kiskamasz volt?

Egyáltalán nem. Sokkal csendesebb, visszahúzódóbb, szerényebb voltam, mint a mai gyerekek. Ez biztosan annak is köszönhető, hogy az élet is valahogy lassúbb volt, nem özönlött mindenhonnan az erőszak, a durvaság, a szex… A mai fiatalok sajnos ennek ki vannak téve.

Mit gondol, Donatella is hasonló lesz ezekhez a vásott lurkókhoz?

Az elevenségét tekintve biztosan.

Akármennyire is törekedtek a szerkesztők arra, hogy ez egy természetes világ legyen, ez egy művilág volt. Bizonyos szempontból állandó konfrontációk kellettek és néha voltak nehéz pillanatok.

Ha ez a tizenkét gyerek a mai gyerekekből kivett minta, akkor úgy tapasztaltuk, hogy manapság a gyerekek - általánosságban - nem tudnak játszani. Mivel mi felnőttek mindig győzni akarunk a legtöbb helyzetben, ők is győzni akarnak. Követik a példánkat és egyik napról a másikra, átcsúszhatnak olyan erőszakba, agresszióba és kritikátlanságba, hogy utána csak forog a fejünk.

Fontos tanulságokkal szolgált ez a két hét… azt hiszem a vásottságban elsősorban nem a kölykök a felelősek…"

Nagyjából a tábor közepe táján jutottam el oda, hogy elkezdek összepakolni. Nagyon-nagyon elfáradtam és elegem volt.

Mitől borultál ki?

Egyszerűen meglepődtem azon, hogy ennyire rosszak tudnak lenni a gyerekek, bár ugye egy gyerek akkor jó, ha rossz… Iszonyúan sok volt, amikor 12 gyerek 24 felé akart menni, 36 dolgot művelni, miközben még legalább hárman ott lógtak a kezünkön meg a lábunkon. A legelképesztőbb az volt, hogy ők nem fáradtak el, jól szórakoztak.

…veled ellentétben?

Nem, nagyon jól éreztem magam én is, csak voltak nehezebb periódusok. Akinek volt némi szülői tapasztalata az sem oldotta meg könnyebben a helyzeteket.

A te iskolai táborozásaid egészen mások voltak?

Ez abban különbözött a gyerekkori táborozásoktól, hogy nem engem küldtek, hanem én küldtem aludni a többieket. Elteltek az évek…

Nem csak a gyerekek és a felnőttek között alakultak ki viták, de a két csoporton belül is sokszor előfordultak összezördülések. A felügyelők némelyike sajnos sokszor beleesett abba a hibába, hogy mint valami bíró, igazságot akart tenni.

Ön hogyan kezelte a vásott kölykök civakodásokat?

A gyerekek nagyon eltérő helyről érkeztek ebbe a táborba, természetes volt, hogy előbb-utóbb előkerülnek a problémák. Én ösztönösen döntöttem, meghallgattam mind a kettőt, utána félreküldtem őket, hogy gondolkozzanak és jussanak egyezségre. Nekem az a véleményem, ha köztük van vita, akkor azt csak ők tudják megnyugtatóan, tartósan és hatékonyan rendezni.

A felnőttek ritkán alkalmazzák ezt a nevelési elvet…

A sport révén jól ismerem ezt korosztályt, ráadásul amikor irányítani, terelgetni kellett ezeket a gyerekeket mindig arra gondoltam, én hogyan fogadnám a helyükben az utasításokat…

Bejött a módszer?

Igen, sokszor. Egy pár sráccal egyébként nagyon összehaverkodtunk, most is tartjuk a kapcsolatot telefonon, pedig az elején tudatosan arra törekedtem, hogy ne kerüljenek közel hozzájuk, ne fájjon majd a búcsú…

Nem mondok azokról az ötletekről sokat, amit kitaláltam a gyerekekkel eltöltött néhány napot megelőzően, de annyit azért elárulok: minden elképzelésem 180 fokot fordult helyszínen.

Túl vásottak voltak a kölykök?


Rendes kis fickók voltak, igaz, hogy a pszichés és fizikai megterhelés miatt fogytam négy-öt kilót, de az meg nem nagy baj.

Segített valamit a helyzeten, hogy gyakorló apuka, tudja milyen csibészséget képesek a kiskamaszok elkövetni?

Tapasztalatom persze van, de soha nincs két egyforma szituáció. Mindig az adott helyzet diktálta itt is, hogy mit kell vagy kellene lépni. Számomra a legnehezebb egyébként az volt, hogy ne nézzek állandóan a kamerába. Az első napom ennek a leküzdésével ment el. Én arról vagyok híres a televíziós szakmában, hogy egy stadionnyi tömegből kiszúrom hol a kamera és vesz-e… a riportok készítésénél nagyon fontos, hogy az objektívba nézze az ember, most küzdöttem vele rendesen.

Milyen benyomásokkal vett búcsút a kölyköktől?

A gyerekről kialakult valóságképem jobban letisztult, ha egyszer belefognék egy nekik szóló műsorba, ma már egészen biztosan más úton közelíteném meg őket, mint eddig. Egyébként pedig büszke vagyok arra, hogy felkértek erre a feladatra és én lehettem a magyar valóságshow-k eddigi történetének legidősebb szereplője.