Equador

Néhány kép Quito-ról:)

Ecuador története adatok,infok:

Ecuadort Dél-Amerika kicsinyített másának is nevezik: az Amazonas medencéjében óriási esőerdők nyújtózkodnak, a hegyekben vulkánok pöfékelnek, alattuk hófödte lankák húzódnak, partját az óceán mossa, és van egy földi paradicsoma: Galápagos.

Város az Egyenlítőn MINT A LEGTÖBB UTAZÓ, én is Quitóban értem földet. Az országban többször is jártam, most egy expedíciósorozat előőrseként érkeztem. A repülőgépből kiszállva azonnal szemembe ötlött az angol és spanyol nyelvű felirat, ami arra figyelmeztet minden utazót, mozogjunk lassan, mert nagy magasságban vagyunk, ahol ritka a levegő. Quito ugyanis a tengerszint felett 2 840 méter magasan fekszik. S valóban, a megérkezésem utáni napokban, miközben sokat sétálgattam a belváros kis utcáin, hihetetlenül gyorsan elfáradtam.

A TÖRTÉNELMI BELVÁROSBAN meglehetősen sok spanyol koloniál-barokk épület maradt fenn: templomok, paloták és kormányzati épületek. Az egyik legszebb tér a Függetlenség tere, ahol a miniszterelnöki palota is áll. De ez a hely számomra egészen másról lett emlékezetes: 1993-ban és 1994-ben is szemtanúja voltam a téren kibontakozó tüntetéseknek, majd azok drasztikus szétverésének, tavaly pedig két alkalommal láttam katonai beavatkozást. 2003-ban, csak ittlétem alatt naponta minimum egyszer egyetemisták és tanárok tüntetéseit verték le. Most sem kerülhettek el az események: idén az indiánok nagyszabású tüntetései zajlottak éppen. A megmozdulásokat jogaik védelmében és a territóriumaikon tevékenykedő olajtársaságok ellen szervezték. Ezek az események nem igazán turistacsalogatóak, pedig a kormány komoly intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy a turizmus virágzó üzletággá fejlődjön. Ezért is vállalta Quito a 2004-es Miss Universe szépségkirálynő-választás megrendezését. Mindenki abban reménykedik, hogy az esemény kapcsán híre megy az országnak, és az év második felében turisták hada érkezik.

A VÁROS ALAPHANGULATÁT a fölé tornyosuló Cotapaxi vulkán határozza meg. Tiszta időben csodálatos látvány a hófödte tűzhányó. Igaz, a hegycsúcs a várostól 25 kilométerre emelkedik, de 4 790 méteres magasságával így is meghatározó eleme a tájnak. Az utcákon elképesztően mozgalmas élet zajlik. Az ecuadori ember ugyanis mindig házal, üzletel, kereskedik valamivel. Helyi barátaim is egyszerre legalább három-négyféle dologgal foglalkoznak: egyikük, Pato például hegyi vezető, szakács és építési vállalkozó egy személyben.

ERREFELÉ A NAGY magasság miatt kíméletlenül tűz a nap, így az érzékeny bőrű utazó fél óra alatt leéghet. A város utcáin tevékenykedő zsebesek viszont nem csak az érzékeny bőrűeket „égethetik le”. Különösen vigyázni kell éjszaka, ilyenkor nem tanácsos egyedül kimenni az utcára. Nekem szerencsém volt, mert nagyértékű fotófelszerelésemmel két éjszakát is az utcán töltöttem. Barátaim csak napok múlva mondták el, hogy ennél sokkal kisebb összegért is vágták már át gringó torkát. (Nagyon sokáig azt hittem, hogy ez a szó pejoratív és bántó. Ennek megfelelően nem is éreztem magam kellemesen, mikor a gringó névvel illettek a latin világban. Csak később tudtam meg, hogy semmi rossz nincs a kifejezésben, csak annyit jelent: idegen. Itt ezt a gyűjtőnevet használják minden fehérbőrű külföldire.) Persze azért a közbiztonság nem ennyire rossz, de nem árt óvatosnak lenni. A város főterén a hozzám csapódó fiatal német pár kis automata fényképezőgépét lopták el az asztalunkról, és mindez nem a nyílt utcán, hanem az egyik legelőkelőbb kávézóban történt.

Bujkáló dzsungellakók NÉHÁNY NAP asszimilálódás után Quitóból terepjáróval indultam az esőerdő felé. Coca az ország északkeleti részén, az Andok és a dzsungel találkozásánál fekszik. Útközben kis városokon hajtottam keresztül. Itt szinte minden település más és más „üzletágra” specializálódott. Magamban el is neveztem a kis városkákat „fagylaltvárosnak”, „fegyverkovácsvárosnak”, „nadrágvárosnak”, „használtautó-városnak”. Ezeken a településeken minden munkaképes ember a fent nevezett iparágak egyikében dolgozik. Nekem, európainak érthetetlen volt, hogy a rengeteg konkurencia mit keres egymás hegyén-hátán. A fagylaltvárosban például minden második ház fagyi bolt, persze a túlkínálatnak megfelelően nagyon kevés vásárlóval.

ECUADORBAN rengeteg érdekes nép és kultúra található. Az indiánok jobbára barátságosak, de a mai napig akadnak olyan törzsek, amelyek semmilyen kapcsolatot nem létesítettek még a nyugati világgal. Főként a brazil és perui határvidékre nem ajánlatos betévedni. A kurárét (növényi méreg) használó indiánok például mesterien bánnak kis fúvócsöveikkel. Huaoráni indián testvérem, Moi egyszer hosszasan oktatott használatára, de az eredmény siralmas volt. Úgy döntöttem, maradok inkább a puskánál. Az itt eltöltött időm nagy részében a Huaorani törzs territóriumában éltem. Ez a kicsiny lélekszámú nép az 1950-es években találkozott először a mi kultúránkkal. (Ecuador Amazonas gyűjtőmedencéjéhez tartozó részén élnek még secoyák, cofanok, zaparok, quichuák, shuarok, és sok más kis nép. A shuarok például zsugorított koponyáikról hírhedtek, amit ellenségeik levágott fejéből készítenek.)

Kenuval vízen és szárazon MIUTÁN ELHAGYTAM a telepesek által lakott területet, és túljutottam az olajtársaságoktól meggyötört vidéken is, a földutakat felváltották a folyók. Így aztán egy fatörzsből faragott kis kenuval folytattam utamat nyugat felé. A folyók roppant sekélyek errefelé, rengeteg alkalommal kellett kipakolnom egész felszerelésemet, és kézzel átrángatni a csónakot a sekély, köves szakaszokon. Volt, hogy nyolc órát tettem meg naponta a szűk csónakban ülve. De az indiánok vendégszeretete feledtette velem a moszkitók és pókok milliárdját.

KÖRÜLBELÜL KÉT HETET töltöttem egy törzsnél vendégeskedve. Közben megízlelhettem a vidékre jellemző tradicionális italt, a „chicát”. Ez az innivaló maniókagyökérből készül, erjesztéséről a család asszonytagjainak nyála gondoskodik: a manióka megfőzése után ugyanis egy hosszadalmas folyamat részeként a család nőtagjai fokozatosan péppé rágják a gyökeret, majd visszaköpik az edénybe, hogy az ott erjedjen meg. Végül a chicát folyóvízzel hígítva fogyasztják.

AZ ITT MEGISMERT ételkülönlegességek hosszú sorába legszívesebben bele sem fognék. Egyrészt azért, mert a turistaként idetévedő embernek mindent el kellene követnie annak érdekében, hogy még véletlenül se egyen a védett állatokból készült ételekből. Ne tegye ezt lelkiismereti, vagy egyszerűen egészségvédelmi okokból. Az én esetemben sajnos az expedíció körülményei ezt lehetetlenné tették: az indiánokkal étkeztem nap mint a nap. Így fordulhatott elő, hogy megízleltem a kajmánt, a tapírt, a tatut, a kapibarat, a teknőst, annak tojását, és ettem sült majmot is. S bár lehet, hogy ez az ínyencek számára izgalmasan hangzik, én bizony 6-8 kilóval könynyebben tértem haza, és nagyon szívesen ettem végre egy kis hazait.

Esküvő az Andokban A DZSUNGELBEN ELTÖLTÖTT napok után egy teherautó platójára felkapaszkodva kezdtem meg a visszautat az Andok hegyei felé. Az országúton eltöltött idő sem telt el izgalmak nélkül, kétszer is meg kellett állnunk több órára, mert a hevenyészve megépített földút leomlott. Szerencsére nem akkor, amikor a teherautónk haladt át rajta.

AZ ANDOKBAN nem ritkán négyezer méter feletti területeken jártam, és bármilyen meglepő, ebben a magasságban is élnek emberek. Ilyen például az Oyacashi törzs is, akik saját bevallásuk szerint 300 éve húzódtak fel ide a spanyolok elől. Alacsony növésű, életvidám, színpompásan öltöző nép ez, nagy kreativitással, kiemelkedő művészi érzékkel és fejlett kézügyességgel. Éppen egy esküvő előkészületeire érkeztem meg, roppant hideg, esős időben. A viharos szél miatt annyira hideg volt, hogy alig tudtam fotózni, az ujjaim néhány percen belül teljesen elgémberedtek. Ezért aztán nagyon jólesett, amikor betessékeltek egy kis kunyhóba, és hatalmas tányér ízletes krumplilevessel kínáltak. A kunyhóban mindenütt nagy, vértől csöpögő húsdarabok lógtak: reggel bikát vágtak a lakodalomra. A sarokban két öregasszony kicsi patkányszerű állatokat tisztított, kiderült, hogy tengerimalacok. A kis rágcsáló kedvelt csemege errefelé, az ünnepi vacsorára negyvenet öltek le belőle. Rövidesen annyira összebarátkoztunk, hogy vendéglátóim fakanalat és fatányért is faragtak nekem.

A VÖLGY, AHOVÁ a falut építették, igazi mesetáj. A gyep olyan, mintha húsz, egymásra terített puha perzsaszőnyegen járnánk. A fákról léggyökerekkel táplálkozó vendégnövények lógnak. A kunyhók tetejét az állandó nedvesség miatt gyorsan belepi a moha. A felhők lába szüntelenül a környező hegycsúcsok gerinceit tapossa, misztikus hangulatot adva ezzel a völgynek. Turisták alig járnak erre, hiszen az úttalan utakon nem könnyű ide eljutni.

Vulkántól vulkánig AZ OYACASHIKNÁL tett látogatást követően utam Salasaca területre vitt, ahol csak ámuldoztam az Andok természeti szépségein, a hegyek között meghúzódó lagúnák szépségén, a vulkánok lenyűgöző havas meredélyein. A Salasaca territórium a Tungarahua vulkán közvetlen közelében fekszik, amely megérkezésemkor erős pöfékelésbe is kezdett. Kráteréből hatalmas füst és gázfelhő gomolygott elő. A környéken élő népek viszont nem örülnek a látványosságnak, mert a Tungarahua az uralkodó szélirány következtében a közelben rakja le mérgező hamuját. Az itt élő indiánokra mostanság amúgy is rossz idők járnak: a termőföld tönkremegy, az állatok éheznek, betegesek. Sokan elvándorolnak, ha egyáltalán tehetik. A Tangurahua után az Andok egy másik hírhedt vulkánjához a Chimborazo-hoz autóztam. Ezt mászta meg Alexander von Humboldt 1802-ben, itt és ő jegyezte le először a hegyi betegség tüneteit.

Latin óceán A VULKÁNOK UTÁN az óceán felé vettem az irányt. Esmeraldas közelében jutottam ki az tengerpartra. Innen délnek fordulva rövidesen már csak az apály által hátrahagyott, megkeményedett homokon tudtam autózni. Meglepődve tapasztaltam hogy itt nincsenek indiánok, annál több viszont az afro-amerikai: ők, a volt rabszolgák leszármazottai az óceánparton élnek a legnagyobb számban. Az emberek feltűnően szegények errefelé, nyomortelepekre emlékeztető házakban élnek, és a halászaton vagy a rákfarmokon kívül nincs más pénzkereseti lehetőségük. Kis csónakjaikon vágnak neki az óceánnak, s van, hogy annyi halat sem fognak, amennyi maguknak és családjuknak elegendő lenne. A másik elterjedt halászati forma a parti háló, amelyet 10-15 halász vonszol a sekély vízben. Roppant nehéz fizikai munka ez, nem csoda, hogy a halászemberek reggelire megesznek egy nagy tányér rizst, elképesztő méretű halszeletekkel megpakolva. A parti hálókkal napjában kétszer indulnak halászni: először hajnalban, öt óra körül, de legtöbbször kimennek délután 3 óra tájt is.

AZ ÓCEÁNPARTON nyaralóvárosok is vannak. Hangulatuk nagyon egyedi, mert a nemzetközi turizmus errefele szinte ismeretlen, ide majdhogynem kizárólag ecuadoriak érkeznek. A szolgáltatóipar is ennek megfelelő: mindenütt dübörög a latin muzsika, fiatal párok sétálnak a fövenyen és az utcákon. Az árak viszonylag alacsonyak, még akkor is, ha az ország a közepesen drága latin-amerikai államok közé sorolható.

Galápagos állatai között VÉGEZETÜL, mint a legtöbb Ecuadorba utazó, én is a híres Galápagos-szigeteken kötöttem ki. A kemény és fáradtságos expedíció után ez igazi ajándék volt. Az első nap fókákkal úsztam és játszottam az óceánban. Aztán a parton az állatokkal méteres közelségben sütkéreztünk a délutáni napon. Volt, hogy cápákkal búvárkodtam, máskor 250 éves óriás teknősökkel barátkoztam. Az egyik hátán sérülések voltak. Az állatot a Charles Darwin kutatóállomáson megvizsgálták, és kiderült, hogy 200 évvel ezelőtti lövedékek vannak a páncélja alatt. Annak idején a szigetek ugyanis a kalózok kedvelt búvóhelye volt, a teknős pedig népszerű kalózcsemege. A szigetek állatvilága méltán híres, de a táj is csodálatos. Találkoztam pingvinekkel, oroszlánfókákkal, fregattmadarakkal, bubikkal, szárazföldi és tengeri iguánokkal, rákok tízezreivel. Nem véletlenül kápráztatta el a szigetcsoport Charles Darwint, aki 1835-ben érkezett ide, s tapasztalatinak nagy szerepe volt az evolúciós elmélet kialakításában.

MINDEN MEGPRÓBÁLTATÁS ellenére ma is úgy érzem, hogy mindenképpen érdemes körülnézni Ecuador különös világában. A nehézségek nem csupán testi, fizikai fegyelemre szoktattak, hanem arra is rádöbbentettek, hogy csak látogatóként érkezünk ebbe a csodálatos világba, ahol tisztelnünk kell a tőlünk oly’ távol álló, idegen kultúrákat, s kötelességünk vigyázni a növény- és állatvilágra, amellyel óriási szerencse, hogy találkozhatunk

ECUADOR TÖRTÉNELME

Kr. e. 30000-ben már vadászó, gyűjtögető közösségek éltek az Andokban. A legrégebbi romok Kr. e. 1500-ból valók, az épületet feltehetően kultikus szertartásokra használták. A X. század körül alakult ki az első igazán jól szervezett, gazdag indián kultúra. A XIV. században létrejött egy nagy indián királyság, amelynek központja már Quito volt. 1460-ban az inka invázió hozta a következő nagy változásokat, ekkor honosították meg az édes krumplit, a kokaint, a mogyorót. Az első spanyol conquistador, Bartalomeo Ruiz 1526-ban érkezett a vidékre. 1530-ban partra szállt Francisco Pizzaro, két év múlva elfogta és megölte Atahualpát, az inkák királyát. Húsz éven belül a spanyolok uralmuk alá hajtották az országot. Az 1550-1832 közötti időszakot nevezik coloniál periódusnak. A XVII. században megalapítják az első egyetemet Quitóban, létrejöttek a farmok, az első textilüzemek. Az első nagyobb Amazonas-expedíció 1736-ban indult útjára. 1822-ben Simon Bolivar Quitóba érkezett, Ecuador, Venezuela és Columbia egyesülésének tervével. 1830-ban Ecuador köztársaság lett. 1941-ben Peru bekebelezte az ország felét. Az 1964-es földreform idején az indiánok földet kaptak a haciendák területeiből. 1972-ben az olaj számított a legfontosabb exportcikknek. 1995-ben határtárgyalásokat folytattak Peruval, 1998-ban a két ország aláírta a békeszerződést.

ADATOK ÉS UTAZÁSI INFORMÁCIÓK - ECUADOR

Hivatalos név: Ecuadori Köztársaság Terület: 270 670 km2 Lakosság: 12.7 millió Főváros: Quito Hivatalos nyelv: spanyol Vallás: keresztény, animisztikus vallások Valuta: USD Miért utazzunk? Mert itt egy helyen a dzsungel, az Andok, a Galápagos-szigetek. Mikor utazzunk? Területtől függően kerüljük az esős évszakot!. Helyi közlekedés: A taxi olcsó, rengeteg buszvállalat van, és kis helyi légitársaság. Helyi viszonyok: A nagyvárosokban rossz közbiztonság. Sok helyen egyáltalán nincs turisztikai infrastruktúra, de a turistáknak bőségesen kínálnak programokat minden területre. Vízum: Nincs vízumkényszer, de ne lepjen meg bennünket a reptéri különadó (25 USD). Oltások: Sárgaláz, Hepatitis a/b ajánlott, maláriagyógyszer.

Quito: